Útdíjfizetés az EU-ban

Európában nincs két egyforma útdíjrendszer

Európa minden országában másképp kell számolni és leróni az útdíjakat. A magyar módszer talán a cseh és a német megoldásra hasonlít leginkább. Ellenőrzéshez több helyen használnak autópályák felett elhelyezett mérőpontokat, ahogy nálunk is ez a kontroll egyik eszköze. Az eurowag.com összegzése alapján készítettünk összefoglalást, a fuvarosoknak melyik országban hogyan érdemes fizetnie az útdíjat.

Ausztria

A 3,5 tonnánál kisebb járművekre matricát kell venni, a teherautókba és a buszokba pedig úgynevezett GO-Box-ot kell szerelni 2004 óta. Ennek az egyenlegét fel lehet tölteni előre, a díjat használattól függően vonják le. Az eszköz az autópályák feletti hidakon elhelyezett érzékelőkkel kommunikál. A hegyi utakon, amelyeket nehezebb, költségesebb fenntartani, pluszpénzt szednek egyes szakaszokon, itt kapukkal oldják meg a fizetést.

Horvátország

Szomszédainknál a távolságtól és a kocsi fajtájától függ a díj mértéke. Az autópálya-társaságok okoskártyákat forgalmaznak, amelyeknek a limitjét fel lehet tölteni, így a sofőr megállás nélkül hajthat át a fizetőkapukon. A rendszer távolról érzékeli, hogy rendezte a díjat. Emellett a megállóknál készpénzzel vagy bankkártyával fizethet az adott szakaszért.

Szlovákia

A szlovák autópályák és közutak meghatározott szakaszain a 3,5 tonnánál nehezebb járművek vezetői kötelesek útdíjat fizetni. Az egy kilométer után fizetendő összeg a jármű kategóriája, tengelyeinek száma, valamint emissziós besorolása alapján alakul ki. Szlovákiában az útdíj áfaköteles.

Németország

Csak a 12 tonnánál nagyobb járművek üzemeltetőit terheli díjfizetési kötelezettség, ezeket regisztrálni kell a Toll Collect rendszerébe. A megoldás fedélzeti eleme az OBU (on board unit), amelyet itthon is használunk. Ennek gps-jelét a szolgáltató követi, ez alapján állítják ki a számlát, amit e-mailen küldenek az ügyfélnek.

Franciaország

Egészen az ezredfordulóig egységesen matricával kellett fizetni. Azóta a rövid utak díját egységáron számolják, a hosszabb szakaszokon pedig elektronikus rendszer működik. A felhajtáskor olyan kártyát kell nyomtatni, ami leginkább a bevásárlóközpontokban váltott parkolójegyhez hasonlít. A lehajtónál elhelyezett automatáknál lehet kifizetni. Az automatikus kasszák mindenféle Európában megszokott bankkártyát elfogadnak.

Svájc

Minden autóra éves matricát kell váltani, amelyik autópályán közlekedik. A 3,5 tonnánál nagyobb teherautók ezen kívül súlytól függő és használatarányos útdíjat is fizetnek. A számítás alapja a tachográf, amelynek az állását be kell jelenteni az országba belépéskor, majd amikor távozik a teherautós. A két adat különbsége alapján számláznak.

Csehország

A 3,5 tonna feletti járművek után kötelező útdíjat fizetni, amit nem terhel áfa. A pályadíj megállapítása és beszedése az OBU segítségével történik. Létezik utólagos fizetési lehetőség a ténylegesen megtett szakaszok után. Az OBU egyenlegét előre is fel lehet tölteni. Az igénybevett útszakaszok után fizetendő összeget az OBU egység automatikusan levonja az előre feltöltött összegből.

Olaszország

Az összes jármű után kötelező autópályadíjat fizetni, mégpedig az autópályák többségén. Az olasz útdíj összegét a jármű mérete és tengelyeinek száma alapján határozzák meg. Olaszországban az útdíj áfaköteles. Fizethető úgynevezett Viacarddal, ami nincs járműhöz rendelve, a kártyatulajdonos bármelyik autójához használhatja. A másik megoldás a Telepass (OBU) ezt konkrét kocsihoz társítják. Legfőbb előnye, hogy az útdíjbeszedő állomásokon megállás nélkül áthajthatnak, valamint a kártyás fizetésnek köszönhetően gyorsabb a számlarendezés is.

Lengyelország

Itt is elfogadták azt a törvényt, miszerint a 3,5 tonna feletti járművek után kötelező útdíjat fizetni. Az útdíjat nem terheli áfa. A lengyel útdíjfizetés a viaBox fedélzeti egységen keresztül történik, az útdíjkapu alatti áthaladásakor a rendszer levonja a fizetős szakasz után járó összeget. A művelethez nem kell lassítani vagy megállni.

(Forrás: eurowag.com)