Kormányzati hírek

Budapest, 2013. július 31., szerda (MTI) - Összesen 19 megyei útügyi biztost nevezett ki a hatékonyabb, gyorsabb és a lakossági igényeket szem előtt tartó útfelújítások érdekében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) - közölte a tárca szerdán az MTI-vel.

Az Agrár Széchenyi Kártya kedvezőbbé és stabilabbá teszi a magyar mezőgazdaság finanszírozását - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára kedden.

A díjszámítás elveit, az útdíjszolgáltató és a fizetős utat használó közti szerződést, illetve az e-útdíj rendszer meghibásodásakor elvégzendő teendőket is tartalmazza az e-útdíj törvény végrehajtási rendelete, amely a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.

A parlament tegnap elfogadta az e-útdíjtörvényt, melynek értelmében a 3,5 tonnánál nehezebb járművek július 1-étől használatarányos díjat fizetnek. A fuvarozók szerint az intézkedés 1 százalékkal növeli az inflációt. Ennek ellenére már régóta be kellett volna vezetni, csak nem így.

A kormányzat Európa második legmagasabb, átlagban kilométerenként 50 forint körüli útdíját vezeti be.

Az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, a megtett úttal arányos díjról szóló törvényt pénteken terjesztette az Országgyűlés elé a nemzeti fejlesztési miniszter, a javaslat a parlament honlapján jelent meg.

A parlamentnek ma nyújtották be az elektronikus útdijfizetés bevezetését előkészítő törvényjavaslatot. A tervezetet Németh Lászlóné fejlesztési miniszter nyújtotta be. A törvény egyelőre csak általánosságokból áll, semmi konkrétat nem mond ki, csak azt, hogy az e-útdíj bevételei költségvetési bevételek lesznek.

Rogán: lesz útdíj Lesz elektronikus útdíj, semmilyen költségvetési módosításra nincs szükség - jelentette ki Rogán Antal a gyulai frakcióülés utáni csütörtöki sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva.

Megszületett a megtett úttal arányos elektronikus útdíj bevezetéséről szóló kormányhatározat. A kormány a második Széll Kálmán tervben jelentette be, hogy legkésőbb 2013.

Oldalak

Feliratkozás Kormányzati hírek csatornájára