E-útdíj: törvénybe foglalták a káoszt

A kormányzat Európa második legmagasabb, átlagban kilométerenként 50 forint körüli útdíját vezeti be.Nem tartom bölcs dolognak, hogy az új útdíjtörvény parlamenti elfogadása mindössze nyolc nappal az újonnan bevezetendő díjfizetési rendszer tesztelésnek kezdete, és csupán 35 nappal a díjszedés "éles" beindulása előtt történik meg – nyilatkozta a Népszavának Karmos Gábor. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) főtitkára szerint a fuvarozóknak ugyanis a szűk határidők miatt nincs elegendő idejük arra, hogy felkészüljenek a július elejétől mintegy 6500 kilométer úthosszon elkezdődő megtett úttal arányos díjfizetésre. A hazai szállítási vállalkozókat az is súlyosan érinti majd, hogy előre kell finanszírozniuk a több százezres nagyságrendű útdíjat, miközben ezek a cégek az estek zömében kéthavi késéssel jutnak hozzá a fuvardíjakhoz. Az pedig ugyancsak végképp megnehezíti a fuvarozók működését, hogy a magyar kormány Európa második legmagasabb útdíjait vezeti majd be.

Az országgyűlés tegnap tartotta meg a végszavazást a 3,5 tonna súly feletti járművekre vonatkozó úgynevezett elektronikus útdíjszedő rendszer július eleji bevezetéséről. Az erre vonatkozó törvényt azzal a változtatással fogadták el képviselők, hogy a mezőgazdasági járművekre, és a terményeket, illetve az élő állatokat szállító gépekre nem vonatkozik a díjfizetési kötelezettség. Karmos Gábor úgy véli: július elejéig már csak technikai okokból is lehetetlen lesz ellátni a járműkövetéshez szükséges fedélzeti egységgel a díjszedésben érintett hozzávetőleg 250 ezer teherautót. Arról nem is beszélve, hogy egy-egy műholdas követésre alkalmas fedélzeti egység ára eléri az 50 ezer forintot, amit nem minden cég lesz képes megfizetni. Így a kocsik mintegy 80 százaléka kénytelen lesz az előre fizetős automatáknál megváltani az úthasználati jegyét, ami torlódásokhoz vezethet a kiadóhelyek környékén. A szakember szerint több kisvállalkozás tönkremehet az új díjfizetési rend alkalmazása miatt. Egy átlagos futású teherautó esetében ugyanis megközelítőleg havi félmillió forint útdíjköltséget kell előre előteremtenie a vállalkozóknak, ami egy kisebb cég esetében elviselhetetlen teher. Ezért mindenképpen szükségük lenne a szállítási vállalkozásoknak egy kedvező kamatozású állami forgóeszköz hitelkeretre. Az érdekképviseleti vezető hangsúlyozta: a szállítási vállalkozók a tervek szerint kapnak bizonyos engedményeket a kormánytól. Például leírható lesz az iparűzési adóból az útdíjköltség 7,5 százaléka, emellett csökken a teherautók súlyadója és az átírási illeték is. Erről, azonban csak szerdán dönt a kormány.

Ez viszont nem jelent kompenzációt a kiemelkedően magas útdíjak bevezetéséért cserébe. Ezekről az intézkedésekről ugyanis már hosszú ideje tárgyalnak a fuvarozók a kormánnyal, ezek az engedmények főként a magyar fuvarozók versenyhátrányának csökkentését szolgálnák a környező országokból érkező vetélytársakkal szemben. A döntések nem is lehetnek a kilométer arányos díjfizetés ellentételezései, miután egy átlagos kilométerdíj 50 forintot tesz majd ki – a tarifák 17 és 85 forint között szóródnak – miközben a versenyképesség javító lépések összesen kilométerenként 3-4 forint költségcsökkentést eredményeznek a szállítási vállalatoknál. Vagyis a két tétel között.

(forrás: eszon.hu)